|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 93 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-93 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szabó Róbert 2000. november 4.A Harasztos /Médium Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ című kiadvány több mint falumonográfia. Szerkesztője Zsigmond Győző, a Bukaresti Tudományegyetem docense. A falu történeti bemutatására Murádin Jenő vállalkozott, a harasztosi református egyház történetének bemutatására pedig Nagyi Márton helyi református lelkész. Harasztos folklórját Keszeg Vilmos mutatta be, Török Albert írása Harasztos család- és keresztneveivel foglalkozott, Murádin László pedig Harasztos ragadványneveivel és tájszólásával. /Szabó Róbert-Csaba: Harasztos könyve. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./2002. december 3.A Pro Minoritate kisebbségpolitikai folyóirat /Budapest/ idei második száma nemrég jelent meg. A tartalomból: Magyar Sándor "Magyarbarát" románok 1848-1849-ben címmel közölt történelmi dolgozatot, Nagy Levente írásának címe Nyelvművelés, nemzetkép és hamisítás, s benne a 19. századi "tudós nyelvész, románszakértő" (valójában gátlástalan szöveg- és okmányhamisító) Kemény József dicstelen pályafutását foglalta össze. A Kisebbségi autonómiák blokkban két tanulmány olvasható: a Rainer Bauböcké Területi vagy kulturális autonómiát kapjanak a nemzeti kisebbségek? és az Apáti Zsófia-Győri Szabó Róbert szerzőpárosé Devolúció és nemzeti identitás: Skócia, Wales címmel. Végül Kovács Péter nemzetközi jogász, miskolci egyetemi tanár mutatta be Adrian Nastase és három bukaresti szerzőtársa nemrég megjelent, külföldnek szánt propagandakönyvét, amely a romániai kisebbségvédelmet magasztalja úgy, hogy közben a magyar kedvezménytörvény eurokonformitását próbálja minduntalan kétségbe vonni. A Protecting minorities in the future Europe. Between political interest and international law című angol nyelvű kiadvány tudományos igénnyel készült munka számos vonatkozásában magyarellenes. /Lapszemle. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 3./2003. augusztus 28.Aug. 23-24-én rendezték meg Tóti faluban a falunapokat, a román tengerben élő Bihar megyei kisfalu ezres magyarsága ünnepelt. Megnyílt Tóth István fotóművész, a nagyváradi Tavirózsa fotóklub tóti származású vezetőjének tárlata, a helybeli Bakk Zsolt fából faragott csipketányérokat, Szabó Róbert pedig kerámiákat állított ki. Király Zoltán koreográfus emlékezett a régi tóti kultúrcsoportra, mely 1972-től 1987-ig működött, országos versenyeken szerezett díjakat és elismerést falujának. /Balla Tünde: Tóti falunapok - az élet üzenetével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./2005. március 10.„Az erdélyi magyar társadalom létének és fejlődésének biztosítéka az intolerancia és a gyűlölet minden formájának elutasítása és az eltérő vélemények közötti akadálymentes párbeszéd: a szólás- és véleményszabadság maradéktalan érvényesülése” – kezdődik Tiltakozás című közös nyilatkozat, melyben az aláírók védelmükbe vették Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselőt, akinek szólásszabadságát korlátozták a tüntetők, mégpedig „gyűlölködő, kirekesztő, sőt, olykor antiszemitának is minősíthető bekiabálások kíséretében. Mindennek semmi köze sem volt „az általuk – állítólag – fájlalt problémákhoz”. Az aláírók: Ármeán Otília, Bíró Béla, Bányai Péter, Boros Kinga, Egry Gábor, Demény Péter, Gagyi Ágnes, Gáspárik Attila, Cs. Gyimesi Éva, Irsai Zsolt, Kovács András Ferenc, Könczei Csilla, Láng Zsolt, M. László Ferenc, Miklós Ágnes Kata, Parászka Boróka, Parászka Miklós, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi Júlia, Virginás Andrea, Visky András, Ungvári Zrínyi Imre, Ungvári Zrínyi Ildikó, Tibori Szabó Zoltán, Vakarcs Szilárd. /Tiltakozás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./2005. március 10.Erdélyi magyar értelmiségiek két levelet is közzétettek, mindkettőben az intolerancia és idegengyűlölet elutasítása és a véleményszabadság mellett foglalnak állást, ugyanakkor – a kolozsvári Eörsi-incidens kapcsán – felhívták a figyelmet az új, nyílt vagy burkolt alakban jelentkező antiszemitizmus leselkedő veszélyeire. A két közlemény szövegében nem, csak lényegét és aláíróinak egy részét tekintve azonos. Az első levél az SZDSZ országos sajtószolgálatán keresztül, a második A Hét szerkesztőségétől érkezett. Az aláírók: Ádám Gábor, Ágoston Hugó, Ármeán Otília, Balázsi-Pál Előd, Bányai Péter, Bíró Béla, Borbély Tamás, Boros Kinga, Egry Gábor, Demény Péter, Eckstein-Kovács Péter, Gagyi Ágnes, Gáspárik Attila, Gergely Edit, Cs. Gyimesi Éva, Haller István, Irsai Zsolt, Kovács András Ferenc, Kelemen Attila Ármin, Könczei Csilla, Láng Zsolt, M. László Ferenc, Miklós Ágnes Kata, Parászka Boróka, Parászka Miklós, Salamon Márton László, Schneider Tibor, Selyem Zsuzsa, Sipos Géza, Soós Károly Róbert, Spielmann-Sebestyén Mihály, Szabó Róbert Csaba, Székely Csaba, Székely István, Szilágyi Gál Mihály, Szilágyi Júlia, Tibori Szabó Zoltán, Ungvári Zrínyi Ildikó, Ungvári Zrínyi Imre, Virginás Andrea, Visky András, Vakarcs Szilárd. Ugyanakkor egy harmadik levél szerzője, Dénes László azon morfondírozott, hogy a véleménynyilvánítás miért csak az egyik felet illetné meg, illetve miért csak a tüntetőkön kérik számon az idegengyűlölet megnyilvánulásait. /Belföldi hírek rovat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./2005. december 31.Idei évadja utolsó estjét rendezte meg december 29-én a Kultúrpalota kistermében a Látó marosvásárhelyi szépirodalmi folyóirat szerkesztősége. A Látó belső munkatársai olvastak fel írásaikból. A műsorvezető főszerkesztő, Gálfalvi György ez alkalommal költői mivoltában köszönthette a pódiumon korábbi szerkesztőtársaihoz csatlakozott, lapalapítóként is számon tartott Markó Bélát. A költő politikus elmondta, új költeményt 1990 óta nem volt ideje írni. Örül a lehetőségnek, hogy irodalmi összejövetelen lehet együtt írókollégáival és az olvasókkal. A folyóirat jelenlegi szerkesztői közül a legifjabb, Szabó Róbert Csaba három rövid prózáját, Vida Gábor egy szellemes írását, Láng Zsolt különleges szócikkeit, Gálfalvi György novelláját és Kovács András Ferenc Kavafisz átiratait ismerhette meg a hallgatóság. /(nk): Évbúcsúztató a Látó Irodalmi Színpadán. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 31./2006. január 20.Vida Gábor író, a marosvásárhelyi Látó folyóirat szerkesztője az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány irodalomtörténet-pályázata kapcsán kifejtette, hogy 1989-cel valami véget ért az irodalomban is. Erre példát mondott: mire 1994-ben megérkezett Marosvásárhelyre, a legtöbb itteni barátja elment. 1991-ben bejárták az összes kolozsvári könyvtárat Nemes Nagy Ágnes verseiért, de nem volt, ezért elstoppoltak Pestre, és vettek. Akkor még a fél magyar irodalom Kolozsvárra járt bulizni, és beszélgetni. Vida Gábor szerint az erdélyi magyar önismereti problémák javarésze abból adódik, hogy évszázadok alatt nem értették meg a románokat. Véleménye: „romániai – erdélyi – magyar irodalom: amikor a jelentések köre végzetesen leszűkül, az olvasástechnikánk megöli a szépséget, és nem gyönyörködni akarunk abban, ami van, hanem csak önigazolást keresünk a hülyeségeinkhez.” Hozzátette: már nem érdekel a romániai magyar irodalom. Erdélyben meg kell érteni, hogy itt románok és cigányok is élnek, mindegy, kinek van igaza, nekem kell megtennem az első lépést, hangsúlyozta. Vida Gábor /sz. Kisjenő, 1968/ 1994-ben végzett a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának magyar–francia szakán. 1994-től a marosvásárhelyi Látó folyóirat szerkesztője. Kötetei: Búcsú a filmtől /Mentor, Marosvásárhely, 1995/, Rezervátum /Mentor, Marosvásárhely, 1998/, Fakusz három magányossága /Magvető, Budapest, 2005/. /Szabó Róbert Csaba: Másokkal együtt, mindenkivel egyedül. Beszélgetés Vida Gábor íróval, a marosvásárhelyi Látó folyóirat szerkesztőjével. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./2006. április 18.Április 15-i ülésén 32 fiatal romániai magyar alkotó egyéves munkatervére ítélt oda 6-6 millió lejes havi támogatást a Communitas Alapítvány ösztöndíjbizottsága. Irodalom kategóriában Lövétei Lázár László, Burus János Botond, Szabó Róbert Csaba, Vári Csaba, Orbán János Dénes, Boda Edit, valamint Székely Csaba, zene kategóriában Nagy Endre, Kele Brigitta, Horváth Edit, Gyárfás Levente, Bodor Emese részesült teljes ösztöndíjban, Deák Sándor és Máthé Dávid, Király Erzsébet és Csákány Csilla, Beke István és Thurzó Zoltán megosztott ösztöndíjat kap. Galló Ernő, Könczei Csongor, Nagy Dorottya, Bartha Boróka, Csatlós Lóránd, Mátray László és Albert Csilla színházi ösztöndíjban részesült. Támogatott képzőművészek: Berszán Márkos Zsolt, Kuti Botond, Ágoston Árpád, Gergely Zoltán, Koncz Münich Judit, Szentes Zágon, valamint Szilágyi László, a filmes műfajban pedig Bertóti Attila, Makkai Imola, Felméri Krézsek Cecília, valamint Juhász Ágota és Szabó D. Zoltán kapta meg az egyéves támogatást. /Communitas-ösztöndíjasok. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./2006. május 26.A marosvásárhelyi Látó folyóirat szerkesztősége a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumba látogatott. Előbb Patek Mária tanárnő egy rendhagyó magyaróráján vettek részt, utána az iskola dísztermében író-olvasó találkozón. Gálfalvi György, Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor, Láng Zsolt és Kovács András Ferenc olvasott fel műveiből. A Látó szerkesztői a Művelődési Központ színháztermében szerkesztőtársuk, Láng Zsolt Télikert című alkotásának ősbemutatóján vettek részt. /Bajna György: Látott is a Látó szerkesztősége. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 26./2006. augusztus 4.A Hargita megyei rendőrség honlapján megjelent egy sajtóközlemény, melyben a hét végén történt verésről egy szó sem esett, az esetet csendháborításként kezelték, s arra hivatkoznak, hogy a kézdivásárhelyi motorosoknál nem voltak személyi iratok, és nem álltak meg a rendőrségi felszólításra, ezért kellett őket bekísérni a tusnádi rendőrségre a szükséges ellenőrzések elvégzéséért. Mindez nem felel meg a valóságnak, szabályos csúsztatás, magyarán hazugság. A sajtóközlemény szerint a rendőrök a törvények értelmében és a polgárok érdekében jártak el. A rendőrségi közlemény nagy felháborodást váltott ki a bántalmazott motorosok körében, hiszen valótlanságokat állít. Szabó Róbert szemtanú elmondta: ami a közleményben áll, durva hazugság, semmi köze a Szent Anna-tónál történtekhez. Szó sincs arról, hogy nem álltak meg a rendőrségi felszólításra, hiszen már a parkolóban voltak, amikor négy társára valósággal rátámadtak, és leteperték őket a földre. Azelőtt az út szélén álltak, onnan irányították át őket a rendőrök a parkolóba. A bükszádi Szakács István fényképészt miért is verték meg? – nem motorozott, csupán fényképezte a rendőrségi túlkapást. Ha mégis vétkeztek volna, akkor sem lett volna szabad gumibottal verni és rugdosni a földön fekvőket. Miért nem készítettek jegyzőkönyvet? Az sem igaz, hogy majdnem elütöttek egy kislányt. A kézdivásárhelyi motorosok feljelentést tettek bántalmazóik ellen. /Iochom István: Hazudik a rendőrség (Feljelentést tettek a megvert motorosok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 4./2006. október 13.Huszonhat évvel az első találkozó után szeptember 21-24-e között ismét írókat fogadott Gyergyószárhegy. Az 1980-as, elhíresült összejövetelt 1990-ben követte egy újabb, majd 2000-ben egy harmadik, rá egy évre pedig a hargitafürdői rendezvényen felmerült az írók jogaiért síkra szálló szervezet létrehozása (ebből született az Erdélyi Magyar Írók Ligája). Az 1980-as tábor kezdeményezője, szóvivője a Kriterion akkori szerkesztője, Domokos Géza volt, 1990-től pedig Egyed Péter, aki az idei rendezvény megszervezését is tető alá hozta, a Székelyföld szerkesztőjével, Fekete Vincével együtt. A Szárhegyi Írótábort a továbbiakban kétévente fogják megszervezni. A mostani tanácskozáson Molnár Vilmos, a Székelyföld szerkesztője könyvbuszok elindítását kezdeményezte. Egyed Emese tanszékvezető arról beszélt, hogy a tanterv a kortárs irodalmat majdnem kiszorítja a tananyagból. Elek Tibornak, a békéscsabai Bárka főszerkesztőjének előadása heves vitát váltott ki. Elek az egységes magyar irodalom visszaállítása mellett érvelt. /Szabó Róbert Csaba: Írók fóruma, Szárhegy. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./2006. november 27.November 25-én a Mentor Kiadó két új könyvét mutatta be Vida Gábor író, Látó-szerkesztő Marosvásárhelyen. Az egyik Szabó Róbert Csaba: Az egész Antarktisz kontinens című prózakötete, a másik Vermesser Levente: Az egyensúly ígérete című verseskönyve. A szerzők első kötetesek. Szabó A Hét, majd a Látó szerkesztője, Vermesser Balánbányán magyartanár. /Lokodi Imre: Kettős könyvbemutató a marosvásárhelyi Mentor szerzőitől. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./2006. december 14.A történelemről szóló kötetek állnak az erdélyi magyar kiadók karácsonyi kínálatának középpontjában. A kolozsvári Kriterion Kiadó kiadványai közül H. Szabó Gyula igazgató Gazdovics Miklósnak Az erdélyi örmények története című kötetét emelte ki. A kolozsvári Polis Kiadó 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című könyve, melyet az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel közösen adtak ki, több mint 1400 egykori meghurcolt elítélt legfontosabb adatait tartalmazza. A Polis további két új, történelmi témájú könyve Bánffy Miklóshoz kapcsolódik. Az egyik Bánffy Miklós Politikusportrék című albuma, a másik pedig Bánffy Miklós Erdélyi történet című regénytrilógiája, első kötete annak a Bánffy-életműsorozatnak, amelyet a Polis Kiadó a magyarországi Balassi Kiadóval közösen ad ki. A Polisnál jelent meg Gazda Ferenc kolozsvári nyelvész kutató, egykori politikai elítélt börtönben töltött időszakát felelevenítő kötete, az Elrabolt esztendők. A kolozsvári Komp-Press Kiadó Buday György és Kolozsvár című albuma jelentős könyv. A Komp-Press kiadványa a Kovács Kiss Gyöngy szerkesztette Történelmünk a Kárpát-medencében című könyv. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó Barackvirág és béke címmel Wass Albert írások részleteiből nyújt szemelvényeket. A csíkszeredai Pallas-Akadémia gondozásában előkészületben van Székedi Ferenc Nagy erdélyi játszma és Papp Kincses Emese Ha meglebben a függöny című könyve. Nemrég adták ki Tömöry Péter Erdélyi anekdotika című tárcasorozatát, amelyet a Németországban élő szerző 1989-1990-ben írt. Gólyostoll – Egy értelmiségi jegyzetfüzetéből 1980-82 címmel jelent meg a marosvásárhelyi Mentor gondozásában, a kötet válogatás Horváth Andornak A Hét című hetilapban közzétett írásaiból. A Mentornál jelent meg két „első kötet” is: Szabó Róbert Csaba Az egész Antarktisz kontinens, valamint Vermesser Levente Az egyensúly ígérete című könyve. A Kriterion adta ki a Régi erdélyi népballadák című válogatást. A Művelődés című közművelődési folyóirat gondozásban idén látott napvilágot Janicsek Jenő Sztána történeti és névanyagát tartalmazó könyve, és megjelenés előtt áll egy tanulmánykötet a 2005-ös sztánai napokról. Az Erdély emlékezete sorozatban több új Mentor-kötet is napvilágot látott: Péter Mihály Az erdélyi fogorvoslás történetéből, valamint Pál Antal Sándor Marosvásárhely XVII.-XVIII. századi jogszabályai és polgárnévsorai és az Áldozatok című, forrásmunkákkal kiegészülő könyve, amely az 1956-os forradalom következményeit összegzi a Magyar Autonóm Tartományban. A Koinónia Kiadónál nemrég jelent meg Visky S. Béla Játék és alap című könyve és Victor János Csendes percek című kétkötetes munkája. Ez utóbbi könyv szerzője határozta meg a magyar közegyházi gondolkodást a két világháború között. A Mentor adta ki Gyallai Domokos Rég volt, igaz volt című könyvét, mely Erdély történelmét igyekszik közelebb hozni a 10–14 éves korosztályhoz. /Márton Éva, Rostás-Péter Emese: Könyvek a karácsonyfa alá. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./2007. március 22.A Mentor Kiadó három nemrég megjelent könyve kapcsán zajlott beszélgetés Kolozsváron, a Tranzit Ház kávézójában. A meghívottak, Király Kinga Júlia és Szabó Róbert Csaba Láng Zsolt és Vida Gábor moderálásával árultak el nem egy műhelytitkot az írások születéséről. Vermesser Levente Az egyensúly ígérete címmel megjelent verseskötetének anyaga legalább 15 év alatt született. Király Kinga Júlia „P. Lujza: Útvesztő alig eltévedt kislányoknak” című regénye kapcsán elmondta: a szerző az eltávolítást az egyes szám harmadik személy használatával jelezte, így próbálta magát a családregényből „kiiktatni”. Szabó Róbert Csaba kifejtette: Az egész Antarktisz kontinens – a látás, a hallás, az ízlelés, a hang, a tapintás és a szív elvesztése című kötetében több szál van, egyik közülük valóban saját története. /F. I. : Rosszkedvű pulóver és habos tejeskávé. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./2008. január 19.Testvérvárosára is folyamatosan figyel a zalaegerszegiek kulturális folyóirata, a Pannon Tükör. A Zalai Írók Egyesületének kéthavonta megjelenő színvonalas lapja 2007. november-decemberi számának első felét Marosvásárhelyi irodalmi-művészeti élet bemutatásának szentelte. Péntek Imre főszerkesztő a két megyeszékhely kulturális cserekapcsolatait mutatta be. Gálfalvi György személyes hangú, visszatekintő írása, A bennem épülő város szerepel a folyóiratban, továbbá Kovács András Ferenc versei. Szabó Róbert Csaba rövidprózája. Tágra nyílt kapuk című esszéjében marosvásárhelyi műtermekbe, műhelyekbe, galériákba kalauzolja az olvasókat Nagy Miklós Kund. Török Gáspár A marosvásárhelyi fotográfia-fotóművészet múltja és jelene címen írt összefoglalót. A vásárhelyi összeállítás a 70 éves Csíky Boldizsár zeneszerző köszöntésével zárul. /(nk): Marosvásárhelyi összeállítás a Pannon Tükörben. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 19./2008. február 2.Megváltozott külalakkal megjelent a Látó idei első száma. A nyugalomba vonult Gálfalvi György után Kovács András Ferenc a megbízott főszerkesztő, aki a vele készült beszélgetésben kifejtette, megújulási szándék vezeti, közben a lap eddigi karakterét is szeretné megőrizni. Nevezetesen azt, hogy ez egy erdélyi, havi szépirodalmi folyóirat. Frissítésre van szükség, mert ma már más időszakban élnek, mint például a 18 évvel ezelőtti induláskor. Szabó Róbert Csaba szerkeszti a honlapot. A lapszám hátsó borítójának belső oldalára zsebet tettek. A zsebbe poszterek kerülhetnek, a januári számban a Bodor Ádám-poszter szerepel. Olyan írók képeit helyezik oda, akik esetleg a Látó irodalmi színpadán megfordultak. Évente három-négy melléklet is meg fog jelenni, továbbá évi három tematikus szám, néha vendégszerkesztőkkel. – Természetesen a romániai magyar irodalom artikulálási formája ez a folyóirat. Ugyanakkor nyilvánvalóan vannak Magyarországon, vagy máshol élő szerzők is a lapban. Kovács András Ferenc szerkesztőkollégái Láng Zsolt, Vida Gábor és Szabó Róbert Csaba. /N. M. K. : A Látó új ruhája. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 2./2008. április 14.„Több mint tucat”, avagy hová-hová, szépírók? címmel ünnepelte szerzőit a tizenöt éves marosvásárhelyi Mentor Kiadó a hét végén. A Művelődési Palotában rendezett irodalmi estre eljött Bogdán László író Sepsiszentgyörgyről, Simonfy József költő Szatmárnémetiből, Vári Attila költő-prózaíró Budapestről, és ott voltak a kiadó vásárhelyi szerzői: Kovács András Ferenc, Sebestyén Mihály, Kincses Elemér, Király Kinga Júlia, Nagy Attila, Szabó Róbert Csaba és Vermesser Levente. A szerzőket Láng Zsolt író, a Látó szépirodalmi folyóirat esszérovatának szerkesztője faggatta műhelytitkaikról, az írás értelméről. /Lokodi Imre: Ünnepelt a Mentor Kiadó. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./2008. augusztus 12.A marosvásárhelyi Mentor Kiadó a városban kiadott Látó szépirodalmi folyóirat szellemi körére épült. Káli Király István, a kiadó vezetője elmondta, elsősorban az erdélyi magyar szépírók műveit szerették volna kiadni, beleértve az első köteteseket is. Aztán ráébredtek arra, hogy nincs elég irodalmi mű, és szélesítették kiadványaik palettáját. Felvállalták a történelmi jellegű dokumentumok és tanulmányok kiadását, néprajzi munkákat, művészeti és művészettörténeti jellegű kötetek megjelentetését, az Erdély emlékezete, a Kriza János Néprajzi Társaság Könyvtára, a Mentor Művészeti Monográfiák sorozatokat, valamint Wass Albert életműsorozatát. Új a Könyvbarát sorozat, amelyben az elfeledett, vagy még ki nem adott szépirodalmi művek jelennek meg, illetve az Erdélyi ritkaságok, amelyben a két világháború közötti, Jancsó Elemér által kezdeményezett sorozat darabjait teszik újra közkinccsé. A Mentornak vannak házi szerzői, például Bogdán László, Király László, Egyed Emese, Sebestyén Mihály, Király Kinga Júlia, Fazakas Attila. De említhető Demény Péter, Vermesser Levente, Szabó Róbert Csaba neve is. /Antal Erika Közszolgálatiságot vállalva. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./2008. november 5.A vita kedvéért képletesen két „szembenálló” tábor tagjaiként írók és újságírók vettek részt azon a Látó szépirodalmi folyóirat által szervezett marosvásárhelyi találkozón, amelyen a napi sajtó és a szépirodalom kapcsolatát elemezték a jelenlévők. A marosvásárhelyi Látó írói és szerkesztői köre azt szerette volna felmérni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) segítségével szervezett vitaestjén, hogy a helyi napi sajtóban dolgozó újságírókat mennyire érdekli a kortárs irodalom, és közvetve maga a szépirodalmi folyóirat. Kovács András Ferenc /KAF/, a Látó főszerkesztője már a beszélgetés kezdetén némi keserűséggel állapította meg: több mint negyven meghívót küldtek szét, de csak néhány újságíró volt kíváncsi a találkozóra. Vita volt arról, hogy miként kaphatna a szépirodalom nagyobb teret a napi sajtóban, rádió- és tévéadásokban. A Látó írógárdája szerint, ha rendszeresen létezne a sajtóban „betölteni való tér”, akkor az meg is telne tartalommal. A jelen levő újságírók zöme szerint az íróknak meg kellene szólalniuk a hétköznapi vitákban. KAF ismertette a Látónál bekövetkezett változásokat: Szabó Róbert Csaba főszerkesztő-helyettessé avanzsált, az új belső munkatárs, Demény Péter pedig – Kolozsvárról és időnként a marosvásárhelyi szerkesztőségben – az esszérovatot szerkeszti. KAF szerint a lap megjelenése mellett fegyvertény a Látó Irodalmi Színpadának léte. /Máthé Éva: Ívlapról hírhasábra? = Krónika (Kolozsvár), nov. 5./2009. január 22.Az erdélyi magyar kulturális folyóiratok sikeres évként könyvelték el a 2008-as esztendőt: műfordítói műhely, kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, szabadegyetemi előadássorozat, könyv- és folyóirat-bemutatók, közönségtalálkozók szerveződnek a lapok védnöksége alatt, ugyanakkor egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a kiadványok weboldalai is. Az 1990-ben átalakult Utunk volt a közvetlen előzménye a Kolozsváron szerkesztett Helikon című lapnak, de az irodalmi folyóirat múltja még régebbre nyúlik vissza, így nem véletlen, hogy a lap nevében az Erdélyi Helikonra is történik utalás – mondta el Karácsonyi Zsolt költő, a lap főszerkesztő-helyettese. „Megpróbáljuk ébren tartani az irodalmi emlékezetet különböző, nem is olyan rég még kortárs szerzőkről szóló tanulmányok, összeállítások és visszaemlékezések révén” – ismertette a Szilágyi István főszerkesztésében megjelenő lap szerkesztési elveit Karácsonyi. A helikon.ro weboldalon olvashatók a nyomtatásban megjelent szövegek, lehet, hogy a közeljövőben itt önálló rovatok is indulnak majd. Tavalyi két új szerkesztő, Demeter Zsuzsa és Papp Attila Zsolt került a laphoz, és nekik köszönhetően állandósult a film- és az interjúrovat, ugyanakkor megerősödött a kritikarovat is. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője beszámolója szerint a folyóirat 1200–1500-as példányszámban jelenik meg havonta, de a www.korunk.org címen elérhető honlap olvasóinak száma havonta közel tízszerese a nyomtatott példányok számának. A Korunk a teljes kultúráról tájékoztatást kíván nyújtani, legfontosabb műfajuk tanulmány. Minden lapszámunkban van egy-egy tematikus összeállítás, ez jó lehetőséget biztosít, hogy nyitottak maradjanak több kultúra, több tudományág felé. A Korunk nem csupán folyóirat, hanem komplex intézményhálózat. A Korunk Akadémián kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, műfordítói műhely, szabadegyetemi előadássorozat működik. A Korunk Galéria 1973 óta szervez kiállításokat. Tizenöt éve működik könyvkiadójuk, a Komp-Press, amelyik a tudományos és művészeti könyvek piacán az egyik legjelentősebb kiadó Erdélyben, évente mintegy tíz könyvcímet jelentet meg. 2008-ban a Korunk bekerült a magyarországi országos lapterjesztői hálózatba. A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat 1989 decemberében jött létre, az akkori Igaz Szó-s szerkesztők kezdeményezésére – emlékeztetett Szabó Róbert Csaba, a folyóirat főszerkesztő-helyettese. A főszerkesztő Kovács András Ferenc költő. A lato. ro címen a nyomtatott lap teljes anyaga hozzáférhető a világhálón. A folyóirat legfőbb műhelye a Látó Irodalmi Színpad. Hatvanadik születésnapját ünnepelte tavaly a kolozsvári Művelődés című közművelődési folyóirat, amely 1956-tól a Művelődési Minisztérium lapja volt – akkor Művelődési Útmutató címen Bukarestben szerkesztették –, a lap a nyolcvanas évekbeli rövid kényszerszünet után 1990-ben indult újra Kolozsváron – mondta el Szabó Zsolt egyetemi tanár, aki immár tizennyolcadik éve tölti be a Művelődés főszerkesztői tisztét. A havonta ezerkétszáz példányban megjelenő folyóirat kezdetben a kultúra és a tudomány minden területével foglalkozott, majd a helytörténeti témák és tudománynépszerűsítés felé fordultak, foglalkoznak faluszociológiával, falufejlesztéssel és az ezzel kapcsolatos társadalmi együttműködés gyakorlati kérdéseivel is. A folyóirat rendszeresen szervez kiállításokat és találkozókat. A folyóirat digitalizálása folyamatban van, egyelőre a 2005-ös és az azt követő évfolyamok érhetők el a www.muvelodes.ro weboldalon. „A legnagyobb eredmény az, hogy sikerült talpon maradni” – vonta meg a hatvanadik év mérlegét a főszerkesztő. A csíkszeredai Székelyföld kulturális havilap létrejöttét a Hargita Megyei Önkormányzat kezdeményezte, élén az akkori polgármesterrel, Kolumbán Gáborral –1997-ben indult Ferenczes István főszerkesztő vezetésével a folyóirat, amely köré tömörültek az 1990-es évek elején és derekán feltűnt fiatal alkotók: Fekete Vince, György Attila, Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos. „Úgyszólván előzmény nélküli volt a lap, hiszen a Székelyföldnek mindent a nulláról kellett kezdenie: megteremteni az infrastruktúrát, kialakítani a klientúrát, olvasótábort, terjesztőhálózatot” – ismertette a kezdeteket Fekete Vince költő, a Székelyföld főszerkesztő-helyettese. Átlagosan kétezres példányszámban jelenik meg a lap, de volt olyan számuk is, amelyből utána kellett nyomtatni, és több mint ezer előfizetőjük van nemcsak Erdélyből, hanem szinte a világ minden részéről, a www.hargitakiado.ro weboldalon pedig teljes terjedelmében olvasható a Székelyföld. A folyóirat terjedelmének nem egészen egyharmadát a szépirodalom teszi ki, emellett különféle rovataik vannak, mint az Academica Transsylvanica, Ujjlenyomat, Ködoszlás, Aranyág, Kelet Népe, Scripta Mundi, Literata Hungarica, Műteremtés, amelyekben portréinterjúkat, kordokumentumokat, oral-historyt, történelmi és szépirodalmi tanulmányokat, néprajzi írásokat, a csángókkal foglalkozó munkákat, magyar és világirodalmi figyelőt, színházi rovatot, politikai vagy képzőművészeti írásokat találhat az olvasó. A Székelyföld több könyvbemutatót és folyóirat-bemutatót is tervez 2009-re. A Várad című, Nagyváradon megjelenő, irodalmi, művészeti, tudományos és társadalmi folyóiratot 2002-ben alapította meg a Nagyváradi Ady Társaság, 2006 elején pedig a lap komolyabb anyagi támogatás reményében átkerült a Bihar Megyei Tanács kiadásába – foglalta össze röviden a Várad történetét Szűcs László főszerkesztő. A havi 300–500 példányban megjelenő folyóiratnak erdélyi és magyarországi előfizetői is vannak. A www.varad.ro weboldalt a közelmúltban átalakították, mert a partiumi régió kulturális portáljává kívánják fejleszteni azt, a nyomtatott folyóirat tartamát pedig a www.varadlap.ro oldalon találhatják meg az érdeklődők. A folyóirathoz kötődő legsikeresebb rendezvény, a havonta sorra kerülő, immár harmadik évadát élő Törzsasztal-beszélgetéssorozat, amelynek közismert, többnyire Magyarországon élő írók a meghívottjai. /Kultúra papíron és a világhálón. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./2009. június 15.Kolozsváron a Korunk szerkesztősége, Marosvásárhelyen pedig a Látó Irodalmi Kör látta vendégül a budapesti József Attila Kör (JAK) tagjait: Csobánka Zsuzsát, Csehy Zoltánt és Király Leventét. Marosvásárhelyen a Látó főszerkesztő-helyettese, Szabó Róbert Csaba volt a felolvasóest házigazdája június 13-án G. Pont Caféban, a fiatal magyarországi írók felolvasóestjén. A Látó Irodalmi Színpad évadot zárt a József Attila Kör tagjainak felolvasóestjével. /Máthé Éva: Kolozsváron és Marosvásárhelyen jártak a József Attila Kör tagjai. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./2009. augusztus 29.Tavaly ősszel, a marosvásárhelyi könyvfesztiválon megjelent a színen Csíkszereda negyedik (!) nagyobb könyvkiadója, a Pallas-Akadémia, a Pro Print, a Székelyföld folyóirat működtette Hargita kiadóvállalat mellett a Bookart. Addig is jelentettek meg könyveket, Markó Béla gyermekverseinek színes sorozatát (A pinty és a többiek, Miért lassú a csiga, A hold fogyókúrája), és Hány életünk volt címmel kiadtak egy válogatást is Markó legszebb szonettjeiből. Egyértelműen Markó gyermekverseinek és verseinek kiadását vállalták fel, a sorozat valószínűleg folytatódik. – A Hajdú Áron vezette Alutus Nyomda nagy gondot fordít a könyvek szép kiállítására. A Bookart adta ki Kövi Sára Balettka című kecses kis kötetét a szerző verseivel és rajzaival. A kiadó eddig legnagyobb teljesítménye Dieter Schlesak Capesius, az auschwitzi patikus című könyve Hajdú Farkas Zoltán fordításában. Az Erdélyi létlap egy sajátos antológia: a Látó folyóirat két tematikus számának anyagából válogatott Láng Zsolt. Megjelentet a kiadó tanulmányokat is, így Tánczos Vilmos Elfelejtett szavak című kötete ,,egy csíki székely ember nyelvéről és világképéről” ad számot. Kiadnak jelenkori prózaírókat is: Szabó Róbert Csaba Kutyák birodalma című novelláskötetét és Selyem Zsuzsa Mire vársz? című prózakötetét. /Bogdán László: Közelképek a Bookart Kiadóról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./2009. október 16.A marosvásárhelyi Látó című szépirodalmi folyóirat szerkesztőivel találkozhattak a kolozsváriak október 14-én a Szentegyház utcai Gaudeamus Művészeti Könyvesboltban. Kérdésekre válaszoltak a többségében egyetemista közönségnek az író-olvasó találkozó keretében Kovács András Ferenc főszerkesztő, Láng Zsolt, a Kritika, Vida Gábor, a Próza, Demény Péter, az Esszé rovat vezetője és Szabó Róbert Csaba, a Látó honlapjának szerkesztője. Az est folyamán szó esett többek között a Demény Péter kezdeményezésére Kolozsváron elindult Mondjon csütörtököt a Látóval elnevezésű rendezvényről, a folyóirat mellett 1991 óta működő Szépirodalmi Színpadról, és az is kiderült, hogy havonta mintegy 8–10 ezer felhasználó látogatja a Látó honlapját. /Ferencz Zsolt: Kolozsváron jártak a Látó munkatársai. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./2009. december 19.Megjelent Tündérország napszámosa (Benedek Elek-olvasókönyv), a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület, Bod Péter Megyei Könyvtár, Kovászna Megyei Művelődési Központ kiadása, Sepsiszentgyörgy. Írónemzedékek nőttek fel Benedek Elek fiai, Tamási Áron, Szentimrei Jenőék nyomában, a könyvben olvashatók Ferenczes István, Vári Attila, László Noémi, Bogdán László, Szabó Róbert Csaba, Fekete Vince, Szántai János és a Benedek Elek-kutatók, – örökséggondozók /többek között Szabó Zsolt, Bardócz Orsolya, Végh Balázs Béla, Kónya Ádám/ sorai. /Farkas Árpád: Tündérország napszámosa (Benedek Elek ölelő karjában). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./2010. január 23.Egy folyóirat sikertörténeteBeszélgetés Kovács András Ferenc főszerkesztővel a Látó húsz évéről – A gazdasági válság okozta általános lehangoltságban, panaszáradatban a Látó hogyan éli meg a huszadik évfordulóját? – Sopánkodhatnánk mi is, de úgy hiszem, hogy a Látó bizakodóan tekinthet a jövőbe, annál is inkább, mert az előző 20 év nehéz vagy könnyű, ám mindenképpen örömosztó munkával elért sikertörténet volt. Nevezzük annak. – Akkor is annak nevezhetjük, ha azt tapasztaljuk, hogy az emberek mind kisebb csoportja ragaszkodik igazán a szépirodalomhoz? – Az íráshoz, a szépirodalomhoz ragaszkodó emberek mindig megtalálják maguknak a Látót, a lap bármikor elérhető számukra. Egyébként a szépirodalmi jelleget nagyon hangsúlyoznám, mert a Látó kimondottan szépirodalmi folyóirat. Ez nagyon fontos nekünk, amennyiben az írás, maga az irodalmi aktus egyszerre örömet és játékot is jelenthet, meg hát valamiféle bölcsességet és kételkedést is ugyanakkor. Persze, körülnézve más folyóiratok háza táján, bemérve a közép-kelet-európai irodalmi, művészeti folyóiratok jelenlegi helyzetét, elmondhatjuk, hogy ’89 előtt mindez másról szólt. Más olvasási szokások voltak. Az ízlés csapásai mélyebbek voltak, de nem volt ennyiféle inger, ami akár az irodalmon belül is annyira változatos rétegízléseket szült volna. Én úgy gondolom, hogy nem az emberek fordultak el a Látótól vagy a szépirodalomtól, hanem nagyon gyors és differenciált világban élünk, és emiatt olvasnak általában kevesebbet, mint korábban. A mai sokféle kínálatot különben a színházak sínylették meg a legjobban. A színház lényege nem változott, egy-egy előadás elkészültének a módja más, és az, akinek illetve ahogyan szól. Azt hiszem, ez a fontos. Szemléleti kérdésekben lett nagy a különbség hirtelen. Ez a folyamat az irodalomban is elkezdődött már ’89 előtt, de ’89 után különösen felgyorsult. – Hivatkoztál a magyar nyelvterület irodalmi, művészeti folyóiratainak egészére. Beszélhetünk arról, hogy az eltelt két évtizede során a Látónak kialakult valamilyen sajátossága, különleges erénye, ami megkülönbözteti más lapoktól? – Nyilvánvalóan minden lapnak megvan a maga érdekessége és az ehhez ragaszkodó mikroközössége. Kiváló szerkesztő kollégámmal, Láng Zsolttal beszéltük éppen a minap, hogy mennyire érdekes például a nyíregyházi Vörös Postakocsi című irodalmi folyóirat, ami egy teljesen sajátos nyírségi lap, és azt is példázza, hogy vidéken is mennyi mindent meg lehet csinálni. A figyelem középpontjába is lehet emelkedni, az élvonalba is be lehet törni. Az számít, hogy mennyire tud élővé válni egy lap, mennyire képes érdekessé válni az emberek számára. És ez nem feltétlenül azzal mérhető, hogy mennyit lehet eladni egy lapból, vagy hogy hány előfizetője van. A szépirodalmi lapoknál különösen nem ez a mérvadó, hiszen ebbe beleszólhat az említett válság, a pénzhiány is, de az előfizetők el-elmaradása mással is magyarázható. A Látó esetében azzal is például, hogy van egy jó honlapunk, és a folyóirat megjelenése után legalább egy héttel a teljes lapanyag felkerül a világhálóra. Sokan ott olvassák. – Ily módon tehát a Látó könnyen eljuthat a nagyvilágba. A lap létét, sajátosságait mennyiben határozza meg az, hogy mégiscsak provinciában készül? – Azt hiszem, hogy jó értelemben vett provinciáról kell beszélnünk, hiszen bizonyos szempontból minden provincia, még Budapest vagy Párizs is. Azok is mutathatnak fel provinciális jegyeket. Csak nyilván nagyobb városok. Azt hiszem, hogy ezt fontos tudatosítanunk az elkövetkezendő 20 évben. A Látó egyébként igyekezett elébe menni az elvárásoknak. Ha jó az internetes hozzáférhetőség, akkor a lap ennek köszönhetően is ismertségnek örvend. A Látónak 7-8000-es létszámú az olvasottsága, a példányszám természetesen nem ekkora. Közben nő fel egy teljesen más nemzedék, persze ez is rétegzett, de a lapot nem nagyon veszik. Pedig nyilvánvaló, hogy a lap a külalakra, a megjelenési formára is sokat ad. Viszont a mostani tizenéveseknél más olvasási szokások alakulnak ki, már ha egyáltalán kialakulnak. – A lap érdemeit sorolva meg kell említenünk, hogy kevés olyan, a tietekhez hasonló vállalkozás ismeretes, ahol ennyire rendszeres, élénk, közönségvonzó irodalmi színpadi program, hosszú távon tervezett pódiumtevékenység működne. – Ez valóban így van. Mi nagyon régóta csináljuk, úgy 90-91-től. Még itt volt Markó Béla, amikor elkezdtük, hogy a régi főszerkesztőket is említsem, és Gálfalvi György, aki a Látó Irodalmi Színpadot egyedül, aztán velünk, a szerkesztőséggel együtt művelte. Most már más lapoknál, más városokban is zajlanak ilyen megnyilvánulások. Gondolok itt elsősorban a nagyon fiatal Várad című folyóiratra vagy a Korunkra, amelyik újabban Balázs Imre József főszerkesztősége alatt valósít meg hasonló projekteket. Mi ezt váltakozó szerencsével és váltakozó nézőszámmal, de nagy türelemmel tényleg hosszú ideje csináljuk. A ’90-es években más helységekre ez igazán nem volt jellemző. A Látó, ha valamelyest benne van a magyar köztudatban, és úgy hiszem, hogy benne van, sőt, nagyon előkelő helyen szerintem, akkor az mindenképpen a Látó Irodalmi Színpadának is köszönhető. – Aligha van olyan szerkesztőségi műhely a magyar irodalmi életben, amelynek a képviselői ne fordultak volna meg az irodalmi színpadotokon. De ugyanezt a jelentős írókra, költőkre vonatkoztatva is elmondhatnám. Lehet ezt így folytatni? Van olyan fontos alkotó, akit még nem hívtatok meg Marosvásárhelyre? – Persze hogy van. Mióta elkezdtük, felnőtt egy egész más generáció, új, érdekes emberek tűntek föl, új folyóiratok is. És könyvkiadókat is hívtunk, azokra is számítunk.10-15 év teltével vissza is hívunk csapatokat, ezt tettük például a Holmival, a nagyon rangos budapesti lappal. Ezt lehet folytatni. Sőt, az ember néha a bőség zavarával küszködik. Sok ötlet van, sok lehetőség. Megismétlem, a Látó kezdetétől így van ez, amiről beszélek, nem csak a saját főszerkesztőségem érdeme, Markó Béla és Gálfalvi György érdemei elévülhetetlenek. Itt egy közösség csinált valamit. Egy csapatnak volt elképzelése valamiről, az ő érdemük is, hogy a Látó Irodalmi Színpad létrejött, hogy van Látó- nívódíj. 1991-től adjuk át, általában négy Látó- nívódíjas van. A huszadik évfordulóra megjelenik a Látó-nívódíjasok írásaiból egy antológia, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor válogatta. Tehát a fiatal szerkesztők néztek vissza ilyenképpen. Láng Zsolt kollégámmal nem is nagyon szóltunk ebbe bele. Szép antológia, szép a címe is: A hibátlanság vágya. Király László egyik verssorából kölcsönöztük. A csíkszeredai Bookart Kiadó gondozásában jelenik meg, a Látó szerkesztőségével közös kiadásban. Ez lesz a jubileum egyik fontos eseménye. – Kell egy csapat, szokták mondani, amikor valamit mérlegelnek. Szóba hoztad a szerkesztőség fiataljait. A lap menet közben igyekezett erre is figyelmet fordítani, az utánpótlást is biztosítani. – Igen. Bár tegyük hozzá, hogy egy jó író mindig fiatal. Lehet 28 vagy 58 éves, akkor is fiatal, azért aposztrofálhattam tulajdonképpen fiatalként Vida Gábort, aki időközben itt nőtt íróvá mellettünk. Elég nagy szerencsének tartom ezt is. A mellettünk az egész szerkesztőséget jelenti, Gálfalvi Gyurkától Láng Zsoltig. Nyilvánvaló, hogy vannak konzisztenciák a Látóban, vannak hagyományosan megtartott vonalak. Lehetséges, hogy az új Látó, ami 2008-tól köntösében is új Birtalan Zsolt és Irsai Zsolt elképzelésének köszönhetően, hangsúlyaiban egy picit más, mint a korábbi. Erről már beszéltünk a Népújság hasábjain. De ez a Látó alapvetően ugyanaz a Látó, mert az igényesség, ami a lapot jellemzi, töretlenül megmarad, bárki a főszerkesztő. – Vajon a munkatársi gárdával együtt, és most azokra is gondolok, akik szerzőkként szerepelnek a lapban, fiatalodott az olvasóközönségetek is? – Úgy hiszem, hogy igen. Ugyanakkor sajnálattal attól tartok, hogy vannak, akik útközben le is koptak erről a folyóiratról. A honlap látogatottsága kiváló, illetve az érdeklődés irántunk azért megvan. Érzek egy pozitív kisugárzást, erőteret a Látó körül, az fiatalodott nyilvánvalóan. De remélem, mi is fiatalodunk. Szeretném még elmondani, hogy húsz év egy ilyen lap életében nagyon nagy dolog. Ráadásul ez sűrű két évtized volt. Nagyon jó a szerkesztőség, a nyugalom vagy béke szigete bizonyos szempontból napjaink nagyon ideges, túlhiszterizált világában. Itt irodalomról van szó. Jó csapat gyűlt össze, jó volt a társulatépítés, ahogy egy színidirektor mondaná. Ezt a társulatépítést nem én kezdtem, hanem az előttem járók. Szeretném, ha a lap jó volna ezután is, akkor is, ha nem volnék a főszerkesztője a következő 20 évben. Biztos vagyok abban, hogy a Látónak van annyi ereje, kisugárzása vagy vonzása, hogy magához közelítse a legfiatalabb nemzedéket is. Sok fiatal írónk van. Sok olyan költő vagy író van, aki a gyengébb nemhez tartozik, hogy így fejezzem ki magam, mert nem szoktam írónőt mondani vagy költőnőt, ugyanis egyesek közülük olykor ezt pejoratívnak érzik. Tudom, hogy a macsóság vagy a feminitás nem mond el sokat el az írás minőségéről. Érdekes a másik tapasztalatom, hogy kik olvasnak. Ezt is kérdezted. A nők. Olyan ez most, mint a magyar XVIII. század vagy a reformkor, a nők olvasnak, a nők írnak. Ők a költők, az írók. És vannak férfiak is. – És ez jó? – Persze. Miért ne lenne jó? Ez mindig változik az idő teltével. – Akkor hát újabb sikeres és békés évtizedeket kívánok. Lényegében túl is vagyunk az évfordulón, valamilyen rendezvénnyel megünneplitek? – Igen. A hónap végére tervezzük, január 30-án lesz egy tartalmas gálaműsor. Tíz szerkesztőt láthat a kedves néző a színpadon. A Látó jelenlegi öt szerkesztője és az időközben eltávozott öt régi szerkesztő lép fel. Beszélget, felolvas. Meglepetések is lesznek. Bemutatásra kerül a már említett antológia is, és bemutatkoznak barátaink, a Tiberius vonósnégyes zenél. Ez is rendhagyó, a Látó keretében ilyen még nem volt, de a Látó szerkesztői igazi zenebarátok, szeretik a zenét. Remélem, hogy a közönség is. Jöjjenek el minél többen! Nagy Miklós Kund. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. február 1.A hibátlanság vágyaHúszéves a Látó Meg- (illetve az Igaz Szóból való át-) alakulásának huszadik évfordulóját ünnepelte szombat délután a Látó szépirodalmi folyóirat. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának színpadán félkörben ülve fogadták a szép számú közönséget a Látó szerkesztői, volt és jelenlegi munkatársai, főszerkesztői: balról jobbra Demény Péter, Láng Zsolt, Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Gálfalvi György, Jánosházy György és Káli Király István. A ceremóniamester szerepét ezúttal is KAF, a lap főszerkesztője vállalta el, melynek eredményeképp családias, poénos, laza hangulat alakult ki színpadon és nézőtéren egyaránt és tartott a nem a legrövidebbek közé sorolható irodalmi est végezetéig. Az est két, úgymond tematikus részre oszlott, az elsőben KAF nyitószavai után röviden ismertették a lap új kiadványát, A hibátlanság vágya alcímet viselő Látó- antológiát, melyben a folyóirat nívódíjasainak írásait olvashatjuk Vida Gábor és Szabó Róbert Csaba szerkesztésében. Ugyanekkor járt körbe először a mikrofon: a színpadon ülő jelenlegi és egykori munkatársak a Látóhoz fűződő személyes élményeiket, a kezdetek humorban sem szűkölködő történeteit osztották meg közönségükkel, majd a második, úgymond tematikus részben ugyanők olvastak fel írásaikból. Elsőként az egykori főszerkesztő, Markó Béla, a "csodálatosképpen" visszatérő szerző, aki gratulált többek között ahhoz, hogy a februári szám már januárban megjelent és elmondta: úgy érzi magát, mint gyermekkorában, amikor az idősebbek katonakori, háborús élményeiket mesélték, vidáman anekdotázva. Pár, az utóbbi időszakban született versének felolvasása után az őt követő egykori főszerkesztőnek, Gálfalvi Györgynek adta át a mikrofont. Gálfalvi Adalék a Látó őstörténetéhez című írását olvasta fel: a lehallgatási jegyzőkönyveiből ihletett, humorban fogant, mégis a diktatúra és az azt követő évek abszurditását hűen tükröző rövidpróza, annak iróniája, cinizmusa nagy sikert aratott. Nemkülönben Jánosházy György való lelki mélységekben fogant szonettjei, melyeket szintén (mester)szonett, illetve rövidpróza követett: Káli Király István művei. Vida Gábor Az aradi gőzfürdő című novellája diákéveinek egyik alapos csínytevését meséli el, többször is megnevettetve a mélyen tiszteltet, Szabó Róbert Csaba ugyancsak novellát, a Kerouacalcímet viselő írását olvasta fel. A felolvasásokat Láng Zsolt rövidprózája és Demény Péter Hazaszvit című verse, illetve KAF limerickjei és egyik legszebb műve, a Királyhágói dallam zárta. A felolvasásokat követő, bohókás "aktusként" Lokodi Editet hívták a színpadra. A folyóiratot eltartó Maros Megyei Tanács elnöke emléklapokat adott át a jelenlévőknek, a Látó mint intézmény régi és mai munkatársainak, majd hozzátette: a folyóirat mint intézmény édes teher és kis teher, mert busásan megfizeti azt a figyelmet, amellyel a tanács viseltetik iránta. A jó hangulatú évfordulós est a Tiberius vonósnégyes játékával, Mozart divertimentóval zárult. Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. április 26.A mecenatúra közösségi feladatÁtadták a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait Kolozsváron Az alkotás, a szellemi értékteremtés támogatása közös kötelességünk: hiszen a mecénás és az alkotó közötti viszony csak akkor elfogadható, ha maga a közösség a mecénás – jelentette ki Markó Béla minszterelnök-helyettes pénteken, a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjainak idei átadásán. Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett díjátadón irodalom, képzőművészet, zene és színjátszás terén kilenc-kilenc, film és televízió terén pedig öt alkotó részesült a 900 lej értékű, egy évre szóló havi ösztöndíjban. A díjkiosztó gála keretében kiállítást szerveztek a 2009-es képzőművészeti díjazottak alkotásaiból, amelyeket Németh Júlia, a Barabás Miklós Céh alelnöke méltatott. A Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjbizottságához ez alkalommal 260 pályázat érkezett, 41 zene, 48 színházművészet, 97 képzőművészet és fotográfia, 39 irodalom, 35 film és televízió kategóriában. A bizottság tagjainak ezek közül kellett kiválasztania a 41 nyertest, akik egy éven át részesülnek a 900 lej értékű havi ösztöndíjban. Irodalom kategóriában Bakcsi Botond, Bonczidai Éva, Dimény Lóránt, Horváth Előd Benjámin, Kovács Adél-Evelin, Potozki László, Szabó Róbert Csaba, Vallasek Júlia és Vári Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban. A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Balázs József, Fazakas János László, Ferencz S. Apor, Horváth Levente, Izsák Előd, László István, Martini Yvette, Szabó András, Szabó Krisztina. Balázs Gáspár Emil, Deák Sándor, Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka (csoportos ösztöndíj), Molnár Endre és Molnár Ilona (csoportos ösztöndíj), Pataki Adorján, Pöllnitz Boróka, Sándor Árpád, Sófalvi Emese és Szász Szabolcs zene kategóriában részesülnek az egy évre szóló ösztöndíjban. Színházművészet kategóriában Dálnoki Csilla, Gajai Ágnes, Kelemen Kinga, Kicsid Gizella, Laczkó Róbert, Molnos András, Némethy Zsuzsánna Gabriella, Pál-Ferenczi Gyöngyi és Tóth Árpád pályázatát bírálták el pozitívan. Film és televízió kategóriában Dunai László, Kassay Réka, Krézsek Cecília, Kulcsár Andrea és Püsök Botond kapta meg a Communitas Alapítvány egyéves alkotói ösztöndíját. Népújság (Marosvásárhely) 2010. május 11.Tizedik reneszánsz énekkari találkozóBabits Mihály-idézettel üdvözölte a vendégeket Szász Attila, a Görgényi egyházmegye esperese Körtvélyfáján, a vasárnap tizedik alkalommal megszervezett reneszánsz és egyházi énekkari találkozón. Elmondta, minden ember lelkében dal van, akinek ezen keresztül szól az ének, az meghallja másokét is. Erre teremt lehetőséget a találkozó. Tíz évvel ezelőtt a Seprődi János Közművelődési Egyesület akkori elnöke, Nagy Ferenc javasolta a lelkipásztornak, hogy az egyházközség lásson vendégül egy ilyen rendezvényt, mert van igény rá. A szerény kezdetek után oda jutottak, hogy az előadásokat és a résztvevők számát is korlátozni kellett, így is a jubileumi találkozóra 12 énekkar jött el, jobbnál jobb műsorral. Szász Attila a Népújságnak elmondta, az a cél, hogy az énekkarok figyelmét ráirányítsák a reneszánsz kor zenei kultúrájára, ugyanakkor a találkozó során a nagyrészt egyházközségekben működő énekkarok megismerhetik egymást, betekinthetnek mások munkájába, az együtt éneklés örömében részesülve. A zene Kodály szerint lelki eledel, amire szükségünk van szürke mindennapjainkban is, ezért sikerült a rendezvényt fenntartani. A vasárnap délutáni koncerten a következő karok léptek fel: a Gernyeszegi Református Dalkör (karvezető: Szabó Róbert), a Körtvélyfáji Ref. Egyházközség Cantate Domino vegyes kara (Szász Annamária), a Magyarrégeni Református Egyházközség vegyes kara (Samu Pál), a szászrégeni nőszövetség énekkara (Gagyi Béla), a marosvásárhelyi Bernády kamarakórus (Márton Zsolt), a Marosvásárhely – Cserealja Református Egyházközség vegyes kara (Márton Zsolt), a marosvásárhelyi Musica Humana (Csíky Csaba), a Szászrégeni Református Egyházközség Liliom vegyes kara (Banga Gáspár Attila), a Szászrégeni Református Egyházközség Szivárvány vegyes kara (Banga Gáspár Attila), a Radnótfáji Református Egyházközség vegyes kara (Kocsis Csongor-Zsolt), a debreceni Ispotály Református Egyházközség énakkara (Baliga Ádám), a marosvásárhelyi Cantuale énekegyüttes (Nyilas Szabolcs). Az előadások után a körtvélyfáji református közösségi teremben Vajda György, lapunk munkatársának nyílt fotókiállítása Hagyományosan címmel. A vándortárlat fényképei a vidéki élet mindennapjait, ünnepeinket, hagyományaink globalizálódását mutatja be a fotóriporter szemszögéből. A fotókat egy hónapig lehet megtekinteni. (erdélyi) Népújság (Marosvásárhely) 2011. január 7.Irodalmi mozgások színpadánKovács András Ferenc költő úgy véli, főszerkesztői munkáját addig végezné, amíg legjobb tudása szerint teszi Kossuth-díjas beszélgetőtársunk, a jeles marosvásárhelyi költő, műfordító magán- és szakmai életében kerek évfordulók voltak az utóbbi időben: 2009-ben ünnepelte ötvenedik születésnapját, 2010-ben lett húszéves az általa főszerkesztett, rangos szépirodalmi folyóirat, a Látó. Beszélgetésünk ezt a két síkot, illetve a személyes mindennapok tekintetében összefonódásukat világítja meg, tervek és beteljesülések, gondok és örömök időtengelyén, vásárhelyi és szélesebb kitekintésben. Hogyan helyezhető el a Látó a magyar kulturális sajtópalettán, a közönség opcióit is figyelembe véve? – A Látó olvasottságáról igazán felmérés nem készült, mindazonáltal azt hiszem, különféle visszajelzésekből ítélve, amelyek közé természetesen beletartozik a honlapunk nézettsége és az ilyen jellegű felmértsége is az adatoknak, hogy sokan olvassák, honlapon elsősorban. Tehát a honlapon a lap megjelenése után olyan egy- másfél héttel felkerül a lapszám teljes anyaga. Megjegyezném, hogy a Látó honlapján most már visszamenőleg a Látó-bibliográfia is olvasható Kuszálik Eszternek köszönhetően, ugyanakkor teljes a feldolgozottsága a Látó anyagának, ’90-től kezdve elérhetőek az anyagok. Ebben nagy szerepet játszott a Jakabffy Alapítvány és a Teleki Alapítvány. Tehát a Látóról mindaz, ami a húsz év alatt történt, a pillanatok nem, de a lényeges dokumentumok elérhetőek a neten. Lényegében ez az, ami számunkra nagyon fontos. Mint minden más folyóirat, nyilvánvalóan terjesztési nehézségekkel küszködünk, mert a lapterjesztők olyanok, amilyenek, romániai színvonaluk és minőségük közismert. Segítenek, mondjuk, ebben a terjesztésben a különféle könyvesboltok, könyvterjesztő hálózatok. Ugyanakkor azt hiszem, a nehézségek ellenére, ezen volna a legtöbb javítanivaló, csak ez a javítási szándék nem kimondottan a szerkesztőségeken múlik, hanem a partnerségeken. Másrészt pedig túlzott illúziókkal nincs miért viseltetni ezen a téren, mert az írott sajtó mintha regresszióban volna, nyilvánvalóan nem a nagy napilapokra és hetilapokra gondolok, hanem a kulturális sajtóra, nevezzük annak, lévén szó egy havi szépirodalmi folyóiratról, ami mindenütt nehezebben eladható. Miben látja az okát ennek? – Ezek már nem azok a társadalmi helyzetek, amelyek, mondjuk, ’89 előtt így vagy úgy meghatározták az irodalomolvasást vagy a szépirodalmi sajtó olvasását, sajnos, már nem is azok, amelyek, mondjuk, ’95-ig meghatározták, mert akkor még a nóvum erejével hatottak, annyi minden nem történt, nem jött még be, hogy talán még jobban odafigyeltek a Látóra. Nos, a Látó ettől függetlenül, a visszajelzésekből ítélve, jól áll ilyen szempontból – és, mondom, a visszajelzések nagyon egyszerűen mérhetők, a nézettségi indexével, amivel Szabó Róbert Csaba főszerkesztő-helyettes kollégám foglalkozik. Olyan hat-hét ezer az állandó nézettség. Ez lesz a jövő útja szerintem, akarjuk, nem akarjuk. Ettől függetlenül a Látónak a külalakjára mindig is adott a mindenkori szerkesztőség, 2008 óta teljesen megújított, érdekes külalakkal jelenünk meg, amit a drága jó, néhai Irsai Zsoltnak és Birtalan Kölök Zsoltnak köszönhetünk. Tehát ezzel nagyon sok érdeklődőt „fogtunk”. Lehet egy csomó negatívumot mondani, de lehet legalább annyi pozitívumot is, vagy talán még többet is, ugyanis a Látó belső berkeiről azt mondanám, hogy óriási a sorban állás és rengeteg közül lehet válogatni, nincs olyan, hogy kézirat miatt fennakadna a megjelenés, mert nincs kézirat vagy mert nem küldenek, tehát ilyesmi nincs, rengeteg van, amiből lehet válogatni, ami jó a szerkesztőség szempontjából, mert elosztható, hogy minden hónapra minél érdekesebb lapszámokat találhatunk ki. Nagy hozadékot jelentenek a Látó rendszeres író-olvasó találkozói, az úgynevezett irodalmi színpadai. – Több helyszínen vagyunk jelen ezzel, elsősorban a Művészeti Egyetem stúdiótermében, ha sikerül, aztán a Bernády Ház nagytermében is szoktunk lenni, hála Gabi Cadariunak a bábszínházba mindig beengednek, az egy jó kis hely, nagyon meghitt, vagy a Kultúrpalota kistermében. Ezek a Látó irodalmi színpadok is lassanként húsz éve tartanak, ezek nagy dolgok nekem. Legalább akkora dolog, mint a Látó irodalmi díjak átadása, ami ’91-től tart. Az első év olyan szempontból volt még érdekes, hogy nemcsak szépirodalomra lehetett adni díjat, akkor még létezett olyan projekt, hogy adhattunk a romániai magyar szellemi élet vagy a média kimagasló műhelyeinek, vagy újságírói életművekre, de azután a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete vette át ezt a feladatot, illetőleg aztán nem kaptunk annyit, hogy ezt már tudjuk felvállalni. Érdekességként mondható, hogy megjelent ez az antológia, A hibátlanság vágya, amit Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor szerkesztett. Ebbe, mivel vannak többszörös Látó-díjasok is, mindenkitől egy szöveg került be, tehát olyanoktól, akik közöltek effektíve, és szépirodalmat közöltek a Látóban. Holott az első időben, érdemes megjegyezni, mert magából az antológiából ezek így kimaradtak, egy intézményről van szó, az első évben például díjat kapott a Balogh Edgár vezette munkacsoport, amely a Romániai Magyar Irodalmi Lexikont szerkesztette, vagy az újraindult Marosvásárhelyi Rádió kulturális adása, ezt a díjat Jászberényi Emese vette át, ő annak idején nagyon-nagyon sokat dolgozott ebben, illetve a harmadikat, a publicisztikai tevékenységért, Makkai János, a Népújság akkori főszerkesztője kapta. Nyilvánvaló, hogy őket az antológiában nem lehett leképezni igazán, mert nem a Látóban közöltek, tehát ez lett volna a másik irányvonala a Látó-díjaknak, és ezt nekünk nem sikerült továbbvinnünk. Viszont ami sikerült, az évről évre látszik, nagyon sok felfedezett is van, díjat adunk, van széppróza, vers, esszé kategória, sőt még a kezdet kezdetén arra is gondoltunk, hogy nevesítjük ezeket a díjakat Gálfalvi Györggyel és Markó Bélával, aki még haza-hazajárt annak idején. Nagy dolog a Látó irodalmi színpada maga, hogy majdnem mindenkit vagy nagyon sok mindenkit, mindenféle műhelyt, különálló szerzőket és szerkesztőségeket is idehívtunk. Van előre elkészített terv? – Mindig van egy elképzelés, mindig van egy megszerkesztett terv, már volt olyan, hogy kétszer-háromszor visszatértek meghívottak, tehát tulajdonképpen azért álltunk át az utóbbi két-három évben fokozottabban arra, hogy egy-egy embert hívunk beszélgetőpartnernek, mert a műhelyeken egy kicsit most már túl vagyunk, a kiadókon, mert könyvkiadók is voltak, szintén egy kicsit túl, így külön embereket hívunk. Namármost, ennek a látogatottsága, szerintem, meghatározó, negyven-negyvenöt ember bárhol megirigyelhető, mondjuk, még Budapesten is. Viszont azt kell mondanom, hogy egy magára valamit is és vehemens gőggel adó városban, kultúrára adó városban, mondjuk, ez nem olyan sok ... engedtessék meg, hogy bennem a nosztalgia még működjön. Előfordul, hogy néha sokan vannak, mondjuk, az Esterházy-koncerten, mert az egy koncert volt januárban Dés Lászlóval, amit a sepsiszentgyörgyi könyvtárral és az ottani magyar kulturális intézettel együtt csináltunk, de közben olyan hangokat is lehetett hallani, hogy megint Esterházy, ez miért jön ide, satöbbi. Ez megint Vásárhely. Vásárhely nagyon sokféle, az egyik utcasarok okosabb a másiknál. Tehát mindenki mindent jobban tud, minden bizonnyal nálunk is jobban tudják, hogy milyen kell legyen egy irodalmi lap, de szerencsére ez kimondottan szépirodalmi lap, és ezt szeretném is kihangsúlyozni. És ez a szépirodalmi lap, bár lehetséges, hogy egy adott vásárhelyi, úgynevezett értelmiségi réteg nem szereti elfogadni, meg kell mondanom, egyik nevezetessége ennek a városnak. Kovács András Ferenc (1959, Szatmárnémeti) Költő, műfordító, szerkesztő. 1978-ban érettségizett szülővárosában, a Kölcsey Ferenc Líceumban, 1984-ben végzett a kolozsvári egyetem magyar–francia szakán. 1984–1991 között tanár Szentábrahámon, Siménfalván és Székelykeresztúron. 1990-től a Látó szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője. 1991–2002 között a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem dramaturgiatanára. 1997-ben a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának igazgatója. 2008-tól a Látó főszerkesztője. Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közöl. Elsősorban románból és franciából fordít, emellett esszéket, irodalmi tanulmányokat ír. Verseiből angol, bolgár, cseh, észt, francia, horvát, lengyel, német, olasz, orosz, román, svéd és szlovén fordítások készültek. Költészetének a mai magyar irodalomban szinte példa nélküli formagazdagságát a következetes részletességgel felépített költői maszkok, alakmások (Jack Cole, Lázáry René Sándor stb.) is erősítik. Számos rangos irodalmi elismerés, illetve a Magyar Köztársaság Babérkoszorús Költője Díj (2006) és a Kossuth-díj (2010) kitüntetettje. (A Digitális Irodalmi Akadémia adatai nyomán) – Hozott anyagból dolgozunk, én azt szeretném, hogy olyan korszerű, jól olvasható, szépirodalmilag jól olvasható, a kortárs irodalmi mozgásokat tükröző lap legyen, amely bármelyik vidéki, magyarországi vagy akár budapesti lappal felveszi a versenyt, és meg kell mondanom azt, amire szintén nem figyelnek Vásárhelyen, hogy a vezető szépirodalmi lapok között említik a marosvásárhelyi Látót Budapesten is, ami, azt hiszem, nagy dolog. A főszerkesztői munka sok lemondással jár? Hátráltatja, mondjuk, a versírást, vagy arra még marad idő? – Nagyon sok munkám maradt abba, maradt félig-meddig torzóban. Azelőtt versrovatszerkesztőként dolgoztam, most már több mint húsz éve itt vagyok, utánam jött Láng Zsolt, Vida Gábor, úgyhogy így épült, ahogy mentek el nyugdíjba, utoljára Gálfalvi György barátom. Tehát a versrovatot szerkesztettem, aztán voltam főszerkesztő-helyettes, 2008-tól én vagyok a főszerkesztő. Nyomasztó felelősségtudattal tölt el ez a dolog, nagy boldogsággal azonban, mint gyakorló írót és rendszeresen írni szerető embert, nem tölt el, sem ma, sem holnap, sem holnapután. Ameddig a legjobb tudásom szerint tudom ezt csinálni, addig csinálom. Hátráltat, hogyne hátráltatna, főszerkesztőnek ideális esetben egy kiváló tanárembernek kellene lennie. Nem igazán hosszan elvonuló regényírónak vagy kiváltképpen nem egy alanyi költőnek. Adminisztratíve szerencsére olyan a szerkesztőség, hogy ezt leveszi a vállamról, meg kell dicsérjem a kollegákat, és külön kiemelném Szabó Róbert Csabát is, aki mozgékony, nálam fiatalabb főszerkesztő-helyettes, ez nagyon fontos, mindent megbeszélek vele, és kétségtelen, hogy egészen más, még ha nem is teljesen más látásmódot képvisel, hanem frissebb a szeme, frissebb dolgokra hívja fel az én kiöregedő tekintetemet, a szemem figyelmét, és ez így nagyon jó. A közelmúltban ön új kötetet tett az olvasók asztalára. Ezt mikor írta? – Most nagyon sok minden abbamaradt, úgy jött 2008-tól az összes változás, ami azóta rám hullott, kicsit felkészületlenül talált, befejezetlen könyvek vannak. Most nem dolgozom semmin, mert leadtam egy könyvet a csíkszeredai Bookart kiadónak, amely december közepén meg is jelent. Ebben egyrészt 14 régebbi vers van, és 45 új vers is van benne. A címe Alekszej Pavlovics Asztrov hagyatéka. Volt egy ilyen kitalációm annak idején, amikor ’94–’95-ben Alekszej Asztrov verseit Baka István barátom vigasztalására írtam, vagy vele párhuzamosan, ugyanis neki volt egy ilyen orosz alteregója, a Sztyepan Pehotnij, ami saját nevének a fordítása, Sztyepan Pehotnij testamentuma, és akkor még élt Pista, főleg a Tiszatájban közöltem ezeket, hogy érezze a kollegialitást, akkor már nagyon beteg volt. Tehát ezt a 14 verset vettem, nem nyúltam hozzájuk, és úgy döntöttem augusztus 18-án, hogy még írok ehhez néhány verset, írok egy történetet is, nevezzük egyelőre alakmásnak, de nem alakmás, egy érdekes könyv lett. Nagyon fáradtra dolgoztam magam, ez az igazság, de augusztus 18-tól december 8-ig sikerült befejeznem. Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. október 18.Jelentéktelen” intézmények?Teljes a bizonytalanság azoknak az erdélyi magyar intézményeknek a körében, amelyek a Gyurcsány-kormány ideje alatt „nemzeti jelentőségű” státust kaptak: még mindig nem tudni, kapják-e a továbbiakban az „alanyi jogon” járó támogatást. Elvileg a határon túlra szánt finanszírozási keret, 13 milliárd forint közel felét – mintegy 5 milliárd forintot – ezek az intézmények kapják, finanszírozásukra a magyar állam korábban garanciát vállalt. Az érintett szervezetek az elmúlt hónapokban Budapestre küldött beadványban erősítették meg, hogy igényt tartanak a korábban elnyert minősítésre és a támogatásra. A benyújtott kérelmekre azonban többségük nem kapott választ. „Hiába készítettük elő nagyon alaposan a dokumentációt, úgy tudom, nem lesz támogatás” – mondta lapunknak Szabó Róbert Csaba, a Látó főszerkesztő helyettese. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője arról számolt be: semmilyen tájékoztatást nem kaptak, sem arról, hogy a kiadvány megtarthatja-e a korábban elnyert minősítést, sem arról, hogy részesülnek-e támogatásban. A marosvásárhelyi állami egyetemi képzést támogató Studium Prospero Alapítvány vezetőit tegnap nem tudtuk elérni, de egy neve elhallgatását kérő kuratóriumi tag úgy nyilatkozott: tudomása szerint az elmúlt másfél évben nem kapta meg a szervezet a korábban rendszeresen folyósított támogatást. Akik még bizakodnak A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetet képviselő Soós Anna arról számolt be, a KMEI mindenképpen kedvezményezett marad, a szerződést már megkapták, de azt nem tudni, milyen mértékű lesz a finanszírozás, és mikor érkezik a pénz. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke, Dáné Tibor Kálmán is bizakodó. Lapunknak elmondta, tudomásuk szerint az EMKE továbbra is nemzeti jelentőségű intézmény marad. „Legalábbis erről tájékoztattak minket idén a Bethlen-alapítványtól. Úgy tudom azonban, hogy az utolsó szó a MÁÉRT-é lesz” – magyarázta Dáné. Az egyesület 15 millió forintos támogatást kapott, idén azonban még nem érkezett pénz. „Apróbb összegekre pályáztunk csak a Bethlen-alapítványnál. Visszafogtuk magunkat, bízva abban, hogy a korábbi évekhez hasonló nagyságrendű kiemelt támogatást idén is élvezhetjük” – jelentette ki. Az EMKE elnöke szerint az egyesület akkor kerülhet nagyobb bajba, ha a nemzeti jelentőségű intézménynek járó eddigi összeget a jövő év elejéig sem folyósítják. Répás: a MÁÉRT dönt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár korábban azt mondta, a nemzeti jelentőségű intézményeket és programokat továbbra is előre kiszámítható módon és hosszú távon kívánja támogatni az Orbán-kormány, ám azok szerint a kritériumok alapján, amelyeket a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagszervezeteivel közösen dolgoznak ki. Következő ülését a MÁÉRT novemberben tartja. Lapunk tegnap Lukács Bence Ákostól, a nemzetpolitikai államtitkárság sajtófelelősétől azt az ígéretet kapta, hogy írásban válaszolni fog a támogatásokat firtató kérdéseinkre. Tavalyi összeg: 336 millió forint A 2006-ban hozott budapesti döntés értelmében egy kormányzati ciklusban előre megállapított támogatásban részesülnek a nemzeti jelentőségű szervezetek és intézmények, és ezt az összeget pályáztatás nélkül megkapják. A Gyurcsány-kormány után a Bajnai-kabinet is tartotta magát az eredeti elképzelésekhez, az Orbán-kormány hivatalba lépéséig egyre több erdélyi oktatási és kulturális intézmény, kiadó érdemelte ki a „nemzeti jelentőségű” státust. Gémesi Ferenc volt nemzetpolitikai szakállamtitkártól korábban megtudtuk: a határon túli magyar szervezetek vezetőivel megtartott magyar–magyar kormányzati konzultáció ötödik ülésén, 2009. december 15-én alakult ki az a lista, amely a 2014-ig támogatandó nemzeti jelentőségű intézményeket tartalmazza. A listán 14 erdélyi intézmény szerepel, ezek számára akkor összesen 336 millió forintot irányzott elő a Bajnai-kabinet. „Az Orbán-kormány hivatalosan nem módosított azóta sem a nemzeti jelentőségű intézmények körén. Tény azonban, hogy azóta pénzt sem kaptak” – nyilatkozta szeptember elején Gémesi. Új Magyar Szó (Bukarest) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
